A második nap az időjárás szempontjából sokkal szerencsésebb volt, de eredmény szempontjából sajnos nem hozta a vártakat.

Kezdtünk a 4x100as váltóval, amihez az idei szezon eddigi legerősebb csapatával álltunk neki. Két új ember is futott benne, két litván sprinter, akik nagyon jó egyéni csúccsal rendelkeznek. Az egyik egy tízpróbázó 10,30as eredménnyel, a másik pedig igazi sprinter, aki egy enyhe tavaszi fuvallattól is megsérül, de ettől függetlenül nagyon gyors a 10,43as egyéni legjobbjával. Na szóval gyökeresen meg volt változtatva a sorrend az eddigiekhez képest. Én befutó helyett a felső kanyart futottam, úgyhogy nekem szokatlanul adnom is kellett a botot. Összesen két váltóedzésünk volt, ami nem igazán ment tökéletesen, úgyhogy volt esély élesben hibázni, ami meg is történt. A botot ugyan végig vittük, de teli hibákkal, ahelyett, hogy a profik ellen fölényesen nyertünk volna. Mert nyertünk volna. Könnyedén lehetett volna az időnk 40 másodperc alatt, de mivel nagyon sok időt vesztettünk mind a 3 váltáson, így csak 40,8as időeredménnyel a negyedik helyen értünk célba.

A váltó és a gát között kevesebb, mint 40 percem volt, úgyhogy sok plusz melegítést nem csináltam a gátiskolán kívül. A közérzetem nem volt ideális, nem éreztem magam túl frissnek sajnos, de a mozgás végül is nem ment rosszul. Az akarás viszont megvolt bennem. Szerettem volna nagyon jól futni. Én meg is próbáltam, de az akarás sajnos nem valósult meg. Az egyes pályán negyedikként értem célba 14,16 másodperces idővel, ami óriási mértékben nem különbözik az előző napi eredménytől. Ráadásul az pocsék körülmények közt történt. A legidegesítőbb viszont az, hogy nem igazán tudom mi volt a hibám. A rajtom jól sikerült, nagyot nem rúgtam egyik gátba se, egyszerűen csak nem haladtam. De ami még jobban felbosszantott, hogy amikor megkérdeztem az edzőmet, mi a véleménye a futásomról, mert én nem találom a hibámat. Azt válaszolta, hogy nem tudja, mert nem engem figyelt, hanem az élmezőnyt. Na mondom nagyszerű. Most már tényleg egyedül maradtam.

Igazából ez annyira mégsem bosszant, mert van már elég tapasztalatom, hogy rátaláljak a hibáimra, de azért egy edzői megerősítés nagyok sokat tudna segíteni. Sajnos ez itt néha teljes mértékben hiányzik.

A verseny egyébként nagyon színvonalas volt. Sok sztár atléta megjelent és férfi 100on a világ idei legjobbjával győztek, mégpedig 9,95tel. Azért az elég jó volt. Illetve egy nagyon kedves meglepetés ért, mikor mit sem sejtve bandukoltam a melegítőpályán és a semmiből valaki végre normálisan ejtette ki a nevem. Egyből fel is kaptam a fejemet és nagy meglepetésemre Juhász Fanni, a magyar női gátfutás kiemelkedő élharcosa mosolygott rám. Akkor éppen mindketten el voltunk foglalva, úgyhogy csak pár szót váltottunk, de később jól elbeszélgettünk és ellátott tanácsokkal, hogy hogyan kerüljek egy kicsit jobb formába. Mindig is játszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne egy versenyen más magyarral találkozni. Végre beteljesült és épp annyira jó érzés, mint ahogy elképzeltem.

A következő héten nagy kihívás vár ránk. Teljesen új az otthoniaktól merően eltérő versenyszámban fogunk rajthoz állni, úgyhogy úgy döntöttem kérek egy kis extra pihenőt. Abban bízok, hogy frissebb állapotban végre úgy fogok tudni versenyezni, ahogy azt minden lefekvés előtt az ágyban csukott szemmel elpróbálom.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.