Ideális esetben az utolsó előtti, de lehet akár az utolsó is a soron lévő verseny. A nyugati regionális bajnokság, az eddigi legkomolyabb versenyem az államokban, amin holnap fogok rajtolni. A versenynek a Texas University, Amerika egyik legnagyobb egyeteme ad otthont Austin-ban. A város óriási és hát mondanom se kell, hogy a sportlétesítmények is méretben hozzá illőek. Az idő elég nyomasztó, mert állandóan nagyon meleg és mellette párás is, úgyhogy literszámra izzad az ember. Talán ez az amire a legjobban kell figyelni, hogy megállás nélkül pótoljuk az elvesztett folyadékot, különben igen sérülésveszélyes lehet versenyezni.

 

Már hétfőn elindultunk Manhattan-ből és félúton Oklahoma államban megszálltunk, hogy elviselhetőbb legyen az út. Másnap délelőtt ott edzettünk egyet, majd indultunk tovább a végcél felé. Bőven volt időnk a verseny előtt, úgyhogy nagyon jól fel lehetett készülni. Ma voltam is a pályán egy utolsó ráhangoló edzésre, ami nagyon jól esett, de sokat kivett belőlem. Egyáltalán nem csináltam többet, sőt még talán kevesebbet is mozogtam, mint általában szoktam, de úgy éreztem magam utána, mint egy résztávos edzés után. A meleg és a folyamatos izzadás igen fárasztó. Ezt majd be kell kalkulálni a bemelegítésnél, hogy ne fáradjak el ideje korán.

 

A verseny nagyon jól meg van szervezve. Hatalmas a stadion és várhatóan nagyon sok néző fog kilátogatni, úgyhogy kell is a pontos és szigorú szervezés. Sajnos sok lehetőség nincs a melegítésre. A pálya mellett lévő parkolóban és a szomszédos amerikai focistadion lelátója alatt terítettek le pár mondócsíkot, ami hát közel sem elég, de jobb mint a semmi. Apropó a verseny méreteit úgy kell elképzelni, hogy minden versenyszámban 48 ember áll rajthoz az ország nyugati államaiból. Ezt egy háromnapos versenyben oldották meg, leginkább délutáni és esti időpontokkal.

 

Holnap itteni idő szerint 16:30-kor fogok futni, ami otthon 23:30-nak felel meg. Hat 8as futam lesz, aminek a negyedik futamában fogok a kettes pályán rajtolni. A tovább jutást minden futam első három helyezettje és a további 6 legjobb idő fogja megszerezni a negyed döntőbe. A futamomban az idei teljesítmények alapján én vagyok a második leggyorsabb, de az a srác aki éppen mögöttem van tavaly futott nagyon jó időt, úgyhogy vele vigyázni kell. Ha esetleg ő megelőz, akkor sincs baj, mert a többi gátas 14 másodperces idővel rendelkeznek, úgyhogy elvileg a legrosszabb esetben is harmadikként illő lenne tovább jussak.

A rajtlistát az alábbi linken meg lehet tekinteni:

http://web1.ncaa.org/track/eventFiles/d1mht4.txt

 

Az idő amúgy attól függetlenül, hogy kicsit kellemetlen a versenyzéshez nem rossz. A melegben könnyebben és jobban lehet bemelegíteni és a teljesítmény is jobb lehet a versenyben. Nagyon bizakodó vagyok, mert az eheti edzések jól mentek, úgyhogy akár egy új egyéni csúcs is elképzelhető akár már holnap.

 

A versenyt élőben lehet követni az alábbi linken

http://all-access.cbssports.com/player.html?code=ncaa&media=180903

illetve az eredményeket itt lehet megtekinteni:

http://www.texassports.com/livestats/m-track/index.htm

 

Szerző: Badzsi

2 komment

Címkék: sport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medovarszki János 2010.05.31. 14:05:39

Szia Balázs! Még 17 nap és újra látunk!
Gondolom, rövid átmeneti időszak jön a képességeidet szinten tartó mozgással. Itthon második formába hozás kell, arccal az EB felé. Mindenben segítlek az elképzeléseid szerint. Nagyon ereményes volt az amerikai éved, büszke lehetsz rá. Biztos vagyok benne, hogy az idei csúcsforma még ezután jön. Várunk haza! Üdvözlettel: Jani bácsi.

Leszkovichné 2012.07.06. 21:25:25

Szia Balázs!
Gratulálunk és szurkolunk Neked!
Minden jót kívánunk. Sok szeretettel: Leszkovich család Bezenyéről
süti beállítások módosítása