Első kör teljesítve

2012.06.30. 19:45

   Szerintem különösebb nagyképűség nélkül mondhatom, hogy Danival hoztuk a kötelezőt és biztosan tovább jutottunk a holnapi középdöntőbe.

   Tulajdonképpen a teljes európai gátas mezőny felvonult a rajtvonal mögött, egyedül az angolok maradtak otthon, ők nagyon készülnek az otthoni olimpiájukra. Sok sikert nekik! Emiatt is talán a gátfutás az egyik legsűrűbb és legerősebb versenyszáma ennek az Európa bajnokságnak.

   Az idő kissé hűvös volt, de szerencsére nem eredt el az eső és így nem volt gond a bemelegítéssel. Danival nem tudtunk együtt mozogni, mert közel 20 perces különbséggel versenyeztünk, ezért ennek megfelelően kezdtük a melegítésünket is. Nem is volt nagy baj, mert így bele tudtunk merülni a gondolatainkba és magunkra koncentrálva tudtuk végigcsinálni a megszokott rutinunkat. Mindkettőnknek jól sikerült a kinti mozgás és futásra készen, magabiztosan mentünk be a hosszan kanyargó úton át a call room-ba. Elég kényelmetlenül van megoldva, mert először át kell menni a már említett nagyon hosszú alagúton, majd onnan föl hegymenetben kell még kb 400 métert sétálni, vagy talán többet is a call room-ig, ahonnan már csak a pálya következik. De hát mindenkinek végig kell bandukolnia ezen, meg amúgy se a világ vége.

   A call room-ban kis várakozás és a szokásos táska ellenőrzés, márkajelzések letakarása és hasonló fontos dolgok után mehettünk tovább a pálya melletti kis futófolyosóra, ahol az utolsó kis mozzanatokat tudtuk megcsinálni. A pályára futásra készen és tiszta fejjel érkeztem. Kicsit hűvös volt, de nekem tetszett és jól éreztem bent magam.

Daniel+Kis+Adrien+Deghelt+21st+European+Athletics+T9k_FqBCplXl.jpg

   Dani előttem futott, úgyhogy már tudtam, ő továbbjutott. Nem volt más hátra, mint megismételni ezt. A rajtom jól sikerült, jól meg tudtam csinálni az első pár lépést, ami nagyon fontos a továbbiakban, és próbáltam egy jó ritmust megfutni az első pár gáton. A táv felénél már éreztem, hogy biztos második helyen állok, ezért kicsit kivettem belőle az erőt és próbáltam tartani a ritmusomat. Ezt így végig is csináltam és az utolsó métereket már kiengedve a második, továbbjutó helyen értem célba. Először a tőlem relatíve távol futó Shubenkov nagyon erős, 13.28 mp-es idejét láttam, meg is lepődtem rajta és egyben tudtam, hogy az én időmnek is jónak kell lennie. Jó is lett: 13.50, új egyéni csúcs és összesítésben a 4. leggyorsabb idő.

424976_493616447322314_1905409995_n.jpg

   A holnapi nap egy teljesen más verseny lesz. Nyilván lehet érezni, ki az aki fölényesen jó, de nagyon sokan máshogy fognak futni, ezért nehéz a holnapi napra komoly jóslatokat mondani. Szerencsére a mi futásunkban is rengeteg tartalék volt, úgyhogy abszolút joggal mondhatom, hogy számolni kell velünk és érdemben fogunk részt venni a döntőbe jutásért vívott versengésben.

   Dani holnap is hamarabb áll rajthoz, hiszen a 3 középdöntőből az elsőben fog rajtolni, a 8-as pályán. Én majd közvetlenül utána a másodikban leszek az 5-ös pályán. A futamokból az első 2 helyezett automatikusan bejut a döntőbe, majd e leggyorsabb 2 idő és így fog kialakulni a 8 fős döntő.

Otthoni idő szerint 15:35-kor kezdődik a gátfutás, amiről sajnos nem lesz élő közvetítés, majd csak a döntőről.

Ezen a linken viszont biztosan nézni lehet élőben a versenyt:

És itt az eredmények és a holnapi rajtlisták:

Szerző: Badzsi

1 komment

Címkék: sport

   Elérkezett az utolsó nap a verseny kezdete előtt. A mai nap sem telt el eseménydúsan ami minket illet. Már tűkön ülve várjuk Danival, hogy végre futhassunk. Számolgatjuk a perceket, miközben nézzük a tv-ben a többiek versenyzését és a torkunkban dobog a szívünk, mert magunkat képzeljük oda a pályára folyamatosan. Holnap végre elkezdhetjük mi is és remélem sokkal jobban fogjuk magunkat érezni 24 órával később.

640atletika.jpg   Ma kimentünk a pályára egy kis laza átmozgatásra. Komoly edzésnek nem nevezném, mivel tényleg csak a testünk kis megmozgatásáról volt szó azért, hogy a holnapi napnak ne teljesen ellustult és elgémberedett végtagokkal álljunk neki. Ilyenkor mindig csalóka a közérzet. Ahogy arról meséltem pár napja, hogy egy nagy verseny mennyire fel tudja spanolni az embert és megváltoztatni a fizikai formát egyik napról a másikra, így közvetlenül verseny előtt, amikor viszont már tényleg minden a spórolásról szól, megint megváltoznak a dolgok. Kicsit fáradtnak érzem ilyenkor magam, erőtlennek, de természetesen ez nem így van. Még ha szeretném is egy kicsit megvillantani a lábamat valahogy az nem hagyja magát, hogy még csak véletlenül se égessek el egy kevés energiát sem. Kicsit hihetetlennek tűnik így, de nem tudom jobban megmagyarázni. Valamiért ezek az érzések kavarognak bennem egyes világverseny előtt.

   Szóval holnap kezdődik a 110 méter gátfutás a selejtező futamokkal 14:45-től, otthoni idő szerint 13:45-től. Mára már a végleges nevezések és a futambeosztások is kiderültek. A rajtlista alapján 35 versenyző van és közülük 24-en jutnak majd a középdöntőbe. 5 futamba osztották be minket, minden futam első 4 helyezettje automatikusan tovább jut, ezen kívül még a legjobb 4 idővel rendelkező. Dani a 3. futamban a 6-os pályán fog rajtolni, én az utolsó, azaz 5. futamban, a 4-es pályán. Örülök ennek a beosztásnak, mert a második legerősebb idei eredménnyel rendelkezem, úgyhogy egy magabiztos és akár könnyed futással is nem szabad, hogy gondot okozzon a továbbjutás se nekem, se Daninak. A futamom pikantériája, hogy az egyedüli ember, aki idén eddig gyorsabban futott, mint én az Sergey Shubenkov, orosz gátas, aki tavaly Osztravában 2 század másodperccel előzött meg és lett utánpótlás Európa bajnok. Nyilván a holnapi nap nem a revansról fog szólni, de később még akár arra is kerülhet sor. :)

rajtlist.jpg

   Nem vagyok benne biztos, hogy engem már közvetíteni fog-e az Eurosport élőben, mert pont ez idő tájt ér véget az élő közvetítés, de lehet, hogy még éppen igen.

Ha végül mégsem mutatnának, ezen a linken lehet követni az eseményeket az interneten:

http://eurovision.digotel.com/ea/index.html

Itt a legfrissebb eredményeket, illetve a gát rajtlistáját lehet megtalálni:

Szerző: Badzsi

Szólj hozzá!

Címkék: sport

Ismeretterjesztő rovat

2012.06.28. 11:40

Mivel a mai nap a pihenésé, illetve mert vannak olyan információk az atlétikával és a gátfutással kapcsolatban, ami nem teljesen egyértelmű mindenki számára, gondoltam elindítok egy olyan rovatot a blogon belül, ami ezeket a kis rejtelmeket mutatja be.

Kezdeném egyből a gátfutással:

helsinkigátak.pngA gátfutás a sprintszámok közé tartozik, a nőknél 100 és 400, a férfiaknál 110 és 400 méteres távok vannak. Mind a rövidebb és hosszabb távokon 10 db gát nehezíti a versenyzők előrehaladását, amik eltérő magasságúak. A nők 100 méteres távján 84 cm magas egy gát, a 400 méteres távon kicsit alacsonyabb; 76,2 cm. A férfiaknál jóval magasabb gátakról van szó: 400 méteres gátfutásban 91.6 cm, azaz pont egy yard, 110 méteren pedig a legmagasabb: 106,7 cm.

g.jpgA gátak boríthatóak. Gyakorta kapom azt a kérdést, hogy jár-e pontlevonás a gátdöntésért, de ilyenről szó nincs. Nem pontoznak semmit ebben a versenyszámban, sem azt, ki mennyit hagy állva sem azt, ki milyen szépen veszi őket, egy lényeges dolog van, a sebesség. Pont ezért mindenkinek érdeke békén hagyni a gátakat, mert a velük történő kontaktus legtöbb esetben hátráltat és csökkenti a sebességet vagy legrosszabb esetben kibillenti a futót egyensúlyából és akár esést is eredményezhet. Egyedül kézzel nem lehet a gátakhoz érni, mert az kizárással jár, de ha már erről van szó ott már nagy gondok vannak. A gátak talpi részében van egy állítható súly, amit állítani lehet, így a különböző magasságú gátak ellenállást fejtenek ki az erőkar miatt.

A gátmagasság mellett még a gáttávolság a fontos. Nőknél itt is rövidebbek a távok, már csak a teljes táv rövidsége miatt is. Az első gát 13 méterre van, majd a gátak között 8.5 méter van és végül a befutó 10.5 méter. A férfiaknál a 10 gátat nem tudták bezsúfolni a 100 méterbe, mivel annyira közel lettek volna a gátak, hogy lehetetlen lett volna versenyezni köztük, így alakult ki a 110 méteres táv. Az első gát 13.72 méterre van, majd a gátak között 10 yard, azaz 9.14 m a távolság és végül a célegyenesig 14.05 m. Az első gátig változóan valaki 8, mások 7 lépéssel jutnak el. Én idén tértem át a 7 lépésre és nagyon jól döntöttem, de erről majd később. A gátakhurdles.GIF között 3 lépést teszünk meg, majd a végén ami csak a csövön kifér. 3 lépéssel soknak tűnik ez a majdnem 10 méter, de közel csúcssebességgel nagyon közel tudnak lenni egymáshoz azok a gátak.

400 méteres gátfutásban a nőknél és férfiaknál különbség nélkül 45 méterre van az első gát, majd a gátak között 35 méter távolság van. Itt csak a gátmagasságban van különbség a nemek között.

Természetesen mindezek változnak a különböző korosztályokban. Fiataloknál mind a gátmagasság és távolság is kisebb és a korral együtt fokozatosan növekedik, de erre nem térnék ki részletesen.

A gátfutás világcsúcsai a következőképp alakulnak:

100 méteres női gátfutás: 12.21 mp Yordana Donkova BUL 1988.08.20.

400 méteres női gátfutás: 52.34 mp Yuliya Pechenkina RUS 2003.08.08

110 méteres férfi gátfutás: 12.87 mp Dayron Robles CUN 2008.06.12.

400 méteres férfi gátfutás 46.78 mp Kevin Young USA 1992.08.06.

süti beállítások módosítása