A mai nap szerencsére nem kellet sok száz mérföldeket utazni a versenyzéshez, mert itthon mutathatjuk meg magunkat. Ez a verseny nem hiszem, hogy az ellenfelek szempontjából nagyon erős lesz. Azt tudom, hogy két profi biztosan rajthoz áll velünk együtt, de lehet hogy talán több is. Szóval mindenképpen lesz kivel futni, de nem lesz igazán komoly mezőny. Az idő itt Kansas-ben nagyon kiszámíthatatlan. Pláne, hogy az utóbbi pár napban néha iszonyatosan felerősödött a szél, egészen orkán erejűig. Remélem ez ma nem következik be, mert az értékelhetetlenné tenné a versenyt.

 

Ma először 110 gáton indulok, aminek örülök, mert végre nem valami más versenyszám után kell rohanni a gáthoz, hanem lesz elég időm normálisan felkészülni. A gát után 30 perccel pedig a 100 méteres síkfutásban próbálom ki magam. Ezt most fontos lesz jól megcsinálni, mert ha esetleg egy kiemelkedően jó futást produkálok magamhoz képest, akkor lehet esélyem a 4x100as válogatott csapatba bekerülni a budapesti Európa csapatbajnokságon.

 

Ezen a héten végig egy kicsit fáradtnak éreztem magam a múlt hétvégi gátas megpróbáltatás miatt és ezt talán még mindig nem tudtam teljesen kipihenni. Ettől függetlenül a hét vége felé már egész jól mentek az edzések. Nem tudom ma mire számíthatok magamtól, de remélem végre beindul a szerkezet és minden körülmény adott lesz egy jó futáshoz.

 

Az eredményeket ezen a linken lehet majd megtalálni:

http://www.kstatesports.com/SportSelect.dbml?DB_OEM_ID=400&KEY=&SPID=220&SPSID=3196

 

Szerző: Badzsi

1 komment

Címkék: sport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benjen 2010.05.02. 08:23:48

Szia Öcsi!
Gratulálok a kitűnő eredményhez. 13.79-cel már utazol az EB-re, igaz? Brávó! Csak így tovább! Jó ünneplést!
süti beállítások módosítása