Drake relays - eredményes befejezés
2010.05.01. 05:51
Kissé késve ugyan, de itt a beszámolóm a Kansas Relays-ről. A nap nagyon korán kezdődött, igazi megpróbáltatás volt felkelni és a normális kerékvágásba rázni magunkat, már 6kor kelni kellett és 6:45kor már indultunk is ki a pályára. Az első versenyszámunk ugyanis 8:40 kor kezdődött, szóval muszáj volt időben mindent elkezdeni. Az idő szerencsére kitisztult és az előző nappal ellentétben szép idő volt a verseny ideje alatt.
A gát váltóval kezdtük a versenynapot, amit egy elég alapos, de még mindig igencsak álmos bemelegítéssel vezettünk fel. Én nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz ez a móka, mert ahogy mondtam én még csak nem is láttam, hogyan működik ez élőben. Sajnos a tervezett csapattal nem tudtunk kiállni, mert a litván több próbázó srác, aki egy nagyon jó gátas történetesen sajnos meghúzta a hajlítóját előző nap a 100 méteres selejtezőben, úgyhogy nem tudott rajthoz állni. Szerencsére nem fogytunk ki teljesen a litvánokból, úgyhogy egy másik frissen érkezett honfitársa tudta helyettesíteni. Ő neki sajnos nem a gát az erőssége, de hát más nem volt, így kellett megpróbálkoznunk a feladattal.
Én másodikként futottam és már jelentős előnyt szerzett nekem Jeffrey. A rajtnál viszont még mindig érthetetlen módon valami nem stimmelt. Biztosan jól állítottam be a rajtgépet meg a gátak is jó helyen voltak, de én nem. Valószínű a szokatlan körülmények miatt egészen más ritmusban indulhattam el és emiatt nem jött ki az első gát. Hirtelen pánikreakciót hajtottam végre és lerövidítettem a lépéseimet, hogy egyáltalán ne essek el. Ezután már nem volt elég sebességem, hogy három lépéssel haladjak tovább és igen kínos módon 5 lépéssel kellett hogy vegyem az első 4 gátat. Természetesen az előnyöm egyből eltűnt, de nem volt veszve még semmi. Próbáltam felpörgetni magam, ahogy csak lehetett és végül sikerült úgy felgyorsuljak, hogy felvehettem a háromlépéses ritmust. Onnantól kezdve nem számított a többiek előnye, felzárkóztam és még vagy 4 métert rájuk is vertem. Ezután már minden rendben ment és jelentős előnnyel elsőként jutottunk a döntőbe.
Előre tudtuk már, hogy ha óriási hibát nem követünk el, akkor ezt meg fogjuk nyerni, hiszen az én nagy hibámmal is másodpercekkel vertünk mindenkit. Én egyedül abba bíztam, hogy újból ezt a bakit nem követem el, de sikerült mégis megismételni. Igaz nem lépegettem ötöket a gátak közt, de az első gát megint nem jött ki. Mindezek ellenére fölényesen nyertünk az egész országban a második legjobb idővel ebben az évben. A befutás után kezdődött is az ünnepeltetés. Bevittek minket a sajtószobába és ott egy újságíró kérdezősködött, aztán a pálya kellős közepén lévő kis pódiumon az egész közönség előtt interjúvoltak meg bennünket, abban mondjuk én inkább nem vállaltam szerepet. Utána meg egy helyi tévének válaszoltunk a kérdéseire, ahol már engem is megkérdeztek, úgyhogy nem volt mese. Nagyon jó érzés volt több tízezer ember előtt szerepelni. Teljesen feldobta mindannyiunk hangulatát. Végül hogy ne csak az élménnyel legyünk gazdagabbak a bajnoknak járó emlék órát és pólót is átvehettük, ami igazán felrakta az i-re a pontot.
Evvel viszont még nem volt vége a napnak, hátra volt még az igazi, egyéni 110 méter gát döntője. Én már elég fáradtnak éreztem magam, de azért még így is egész jól ment a futás. 2-es szembeszelünk volt ugyan, de annyira nem volt érezhető. A kettes pályát kaptam, aminek nagyon nem örültem, ugyanis a harmadik legjobb idővel kerültem be a döntőbe, de hát nem első hellyel, így nem kaptam kedvezményes helyet. Mindegy. A rajtom elég lomhára sikeredett, mint ahogy az eddig tőlem sajnos megszokottá vált és utána kezdtem felzárkózni. Elég sok gátat rúgtam, egy párat közülük nem is kicsit, szóval ebből a szempontból közel sem volt jó a futásom. Végül harmadik helyen érkeztem célba 14,04 másodperces idővel. A szembe szél és a közel sem friss állapot ellenére nem rossz eredmény, de ami még ennél is jobb az az edzés értéke volt az egész napnak.
Ilyen gátas megterhelésben versenykörülmények közt még nem volt részem és a váltóban ejtett buta kis hibáktól eltekintve nem is sikerült rosszul. Az idő ugyan még mindig elmaradt a kívánatostól, mert már szeretnék jobban közelíteni az európa bajnoki kiküldetési szinthez, ami 13,85, de edzésnek mindenképpen nagyon jó volt, ami megalapozhatja a cél esetleges későbbi elérését.
Az alábbi linken mind a gátváltó selejtezőt, döntőt és az egyéni gát döntőt is meg lehet tekinteni:
http://www.flotrack.org/videos/coverage/view_video/236860/329313
http://www.flotrack.org/videos/coverage/view_video/236860/329715
http://www.flotrack.org/videos/coverage/view_video/236860/329617
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.