Big12 konferencia bajnokság

2010.05.15. 06:34

Európában lassan elkezdődik a szezon, itt Amerikában meg lassan a végéhez érünk. A java még ugyan hátra van a fontos versenyekből, de már igencsak közel vagyunk a végéhez. Holnap állok rajthoz a Big12 konferencia bajnokságon. Azt követi majd két héttel a regionális bajnokság és ha ott sikerül jól teljesíteni, akkor két hétre rá jön a nemzeti egyetemista bajnokság.

 

A 13,79es időmmel nagyon jó eséllyel bízhatok a döntőben, de ahhoz teljesíteni is kell egy hasonló eredményt. Az elmúlt hétben makacs nátha gyötört, ami miatt egy kicsit legyengültem, de szerencsére nem volt olyan vészes, hogy edzést kellett volna kihagynom. Úgyhogy egy nagyon laza, pihenős hétnek nevezném ezt a hetet, de mégis kicsit erőtlennek érzem magam.

 

A futambeosztás miatt a holnapi selejtező nagyon izgalmas lesz. Mert az utolsó futamba tettek, ahol hármas pályán az ország eddigi leggyorsabb gátasa fog rajtolni, mellette a négyesen egy srác oklahomából, akinek velem hasonlóan 13.79 az egyéni csúcsa és én leszek az ötös pályán. Ez azért is izgalmas, mert a biztos döntőbejutáshoz az első kettőben kell lenni, vagy a következő két leggyorsabb időt kell futni.

 

Az időjárás várhatóan nem lesz kedvező, de ez nem zavar, mert eddig mindig megbirkóztam a rossz időjárással és az az igazság, hogy még valamilyen szinten szeretem is a rossz időt. Ráadásul az esélyek is növekednek a döntőbekerüléshez. Na de nem azért szeretnék a döntőbe kerülni, mert másokat bármi is megzavar, hanem mert tényleg elég jó vagyok ahhoz.

 

Az előfutam holnap itteni idő szerint 13:55kor lesz, az otthon 20:55. A verseny élő eredményekkel illetve online video közvetítésen keresztül követhető a következő linkről:

http://www.big12sports.com/ViewArticle.dbml?DB_OEM_ID=10410&KEY=&ATCLID=204899188

 

Szerző: Badzsi

2 komment

Címkék: sport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medovarszki János 2010.05.15. 16:24:04

Szia Balázs! Napokon belül 21 éves leszel, és az ilyen fiatalember már rendelkezik azokkal a képességekkel, mint a tapasztalt felnőtt atléták. Használd az eszedet, fuss elszántan, határozottan! Itthon túl vagyunk a sikeres váltóbajnokságon, Orosházán pedig tündéri gyermekversenyt rendeztünk (MASZ honlap). Lessük az újabb eredményeket. Üdv: Jani bácsi.

Medovarszki János 2010.05.15. 21:43:51

Szia Balázs! Remek, jól van, gratulálok! Pont ennyi kellett a holnapi döntőhöz. 4:25-kor nagyon figyelek. Üdvözlettel: Jani bácsi.
süti beállítások módosítása