A célegyenes felé közeledve

2010.02.05. 04:28

Most már lassan a főversenyekhez érkezünk, úgyhogy kezd beindulni a gépezet. Egyre színvonalasabb versenyek jönnek és az edzéstervben is érződik az, hogy most már nem babra megy a játék. A tétversenyeket megelőző utolsó előtti verseny lesz most hétvégén újra Nebraskában. A verseny pénteken és szombaton lesz. A 60 gát selejtezők pénteken lesznek, majd a döntők szombaton. Elég jó kis versenynek ígérkezik, mert nem csak egyetemisták állnak rajthoz, hanem profi atléták is. Így hát külön küzdelem lesz a döntőbe kerülés. Mondjuk mindenképpen fogok kettőt futni, mert két döntőt rendeznek, egy gyorsabbat és egy lassabbat, de jó lenne a gyorsabba bekerülni.

 

A rajtlistáról sajnos most se tudok semmit, annyit tudok, hogy egy gyors kis verseny lesz az biztos.

 

Mint ahogy azt már említettem az edzésmunkában is változás történt. Egyre jobban annak a jelei mutatkoznak, ami teljesen érthető és helyén való, hogy a végső felkészülést, a könnyítést és gyorsítást kezdtük el. A hét elején hétfőn volt gátas edzésünk, ami ugyan nem volt jó, mert még fáradt voltam a hétvégi verseny miatt, de nem nagyon számít. Megcsináltam és az a lényeg. Kedden volt egy laza futóedzés, 10x100 méter egyperces pihenőkkel. Meg volt adva egy idő, ami körül kellett volna lefutni a százakat. Kicsit több mint a felét meg is csináltam úgy, a másik részét pedig könnyedén lefutottam és odafirkantottam egy fiktív eredményt. Tudom ez nem szép dolog, de most fontosabbnak tartom a friss állapot elérését, mint elfáradni a 100 méterekben. Szerdán pihenő nap volt, ma pedig egy laza verseny előtti edzésünk ahol rárajtoltunk 2x2 gátra. Nagyon virgonc volt, jól ment. Klasszisokkal jobb mozgás volt, mint hétfőn. Úgyhogy kíváncsi vagyok megint, mint mindig, hogy mi lesz holnap a versenyen.

 

Ahogy tudok, majd beszámolok az eredményekről. Addig is itt egy link, amin várhatóan meg lehet majd találni az eredményeket, bár itteni idő szerint 6kor lesz a futás, ami otthon már elég késő, de azért itt van:

http://www.huskers.com/SportSelect.dbml?spid=32&spsid=94&db_oem_id=100

Szerző: Badzsi

1 komment

Címkék: sport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medovarszki János 2010.02.05. 06:52:26

Kedves Balázs! Csak mindig okosan, kispajtás! - ez volt egy régi rádiójáték sokat idézett mondata. Átélem a kirobbanó forma nagyon kellemes velejáróit, amiket nem könnyű kézben tartani. Mint a szilaj lovak a harci szekér előtt. A kellő pillanatban engedd a gyeplőt, de azért nagyon figyelj! Csak mindig okosan! Üdvözlettel: Jani bátyád.
süti beállítások módosítása