Melegen es Hidegen

2010.02.04. 17:14

Az amerikai oktatás gyakorlatiasságáról újfent meglepődtem, és azt hiszem nem ez az utolsó eset, hogy leesett az állam. Történt ugyanis a már korábban említett malacnézegetős órán, hivatalos nevén Animal Science & Industry laboratóriumi előadásán, hogy elkezdtünk foglalkozni négy szépen kifejlett sertéssel. Kaptunk hozzá egy táblázatot, amin különböző adatokat kellett jegyzetelni. Volt két rubrika minden kritériumhoz: egy a becsült értékhez a másik pedig a pontos értékhez. El is kezdtük szépen megbecsülgetni, hogy a malackáknak milyen vastag zsírrétegük van, a hosszú hátizom keresztmetszetét és így tovább. Természetesen a tanár úr ezt végig figyelemmel követte és a végén ő is elmondta, hogy miket gondol a becsülendő értékeknek. Na erre én azt hittem, hogy amiket ő mond azok lesznek a pontos értékek, de tévedtem.

 

Ugyanis az eheti órán azok a kis malackák, amik múlthéten ott vígan rohangáltak kurta kis lábaikon a karámban és jóízűen zabálták a földet, már szépen kikészítve, félbevágva lógtak a hűtőházban. Úgyhogy a pontos értékeket konkrétan le tudtuk mérni ott, ahova élő malacnál igencsak körülményes bepillantást nyerni.

 

Azt nem tudom, hogy azok a malackák csupán az oktatás szolgálatában vesztették életüket, vagy lesz belőlük még emberi fogyasztásra alkalmas húsárú. Lehet nem, mert igaz, hogy hajvédő hálót fel kellett vegyünk, de hozzáérhettünk a húshoz gumikesztyű meg minden sterilizáció nélkül, úgyhogy azt is el tudom képzelni, hogy ennyi volt a haláluk oka. Mindenesetre elég elképesztő volt az a felszerelés, ami ott volt. Teljesen úgy éreztem magam, mintha egy vágóhídon lennék. Óriási rozsdamentes acélajtók, mindenféle húsdaraboló eszközök meg mi egyebek. Sokat sajnos nem láttam belőle, de biztos tökéletesen fel van szerelve.

 

Most már lassan több, mint egy hónapja járok órákra. Egyre több élményem meg tapasztalatom van és már jó pár dolgozaton is túl vagyok, úgyhogy hamarosan elkezdek egy részletes beszámolót írni ide a blogra. Folyt köv...

 

Szerző: Badzsi

1 komment

Címkék: egyetem állatos

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

younes 2010.02.04. 19:12:11

Bár elkéstem, de boldog névnapot kívánok és gratulálok az új sikereidhez!
süti beállítások módosítása