Csalódásból meglepetés

2010.01.21. 07:15

Telnek-múlnak a napok, kezdem megtapasztalni, hogy milyen is az amerikai felsőoktatásban hallgatóként részt venni, de még mindig csak a kóstolgatás fázisában vagyok, ahogy tettem azt ma is. Az egyetlen előre is érdekesnek és izgalmasnak ígérkező tantárgyam, a bevezetés az állat-tudományokba laboratóriumi része ugyanis ma került először terítékre.

 

A tantárgy nevéből ítélve arra számítottam, hogy valami csilli villi laboratóriumban fogunk majd különféle kísérleteket végrehajtani, úgyhogy nagy izgalommal mentem a mai órára, de igencsak lehangoló volt a látvány, amikor beléptem a terembe, mert nem várt más csak egy üres, jól megszokott, kicsi osztályterem a képzeletemben megformálódott harmadik évezredi kutatólaboratórium helyett.

 

Végül is hamar túltettem magam, mert nem volt azzal semmi baj csak éppen azt hittem végre valami nagyon tutit is tapasztalhatok az itteni oktatásból. El is kezdődött az óra, ami egyáltalán nem volt rossz. Kis bemutatkozással kezdődött. A tanár is és mi, diákok is bemutatkoztunk pár mondatban és már kezdtük is. A sertésekről volt szó, hogy miként oszlik el rajtuk a zsír, milyen jelekből lehet leginkább megítélni, hogy mennyire elhízott a sertés és hogyan lehet kiszámolni az élő tömegből a hasznos hús mennyiségét.

 

Ahogy telt az idő szépen átvettük az anyagot, majd egy kis gyakorlás után fogta magát a tanár, felpattant és mondta, hogy öltözzünk fel normálisan mert indulunk. Indultunk is az épületben lévő rodeópályára, ami egy elég nagy fedett terület földdel hintve és körbe rengeteg karámmal. Odaállított minket egy kis kör alakú karám elé, hogy két egyesoszlopból állítsunk fel egy kis folyosót a karám bejáratához, majd eltűnt és megjelent két kifejlett disznóval. Szépen beterelgette azokat a karámba és kezdődött a gyakorlati bemutatás. Végigmutogatta azokat a dolgokat amit tanultunk és még megcifrázta pár érdekességgel is. Kérdéseket tett fől és készségesen válaszolt a diákok összes kérdésére, miközben a kis cocák jóízűen csámcsogták az isten tudja mit és gyönyörű kakikkal örvendeztettek meg bennünket.


Egyszóval igencsak gyakorlatias előadás kerekedett belőle, amire az óra elején egyáltalán nem gondoltam. Kíváncsi vagyok ha majd áttérünk más állatokra, akkor folytatódik-e ez a fajta módszer, bár ahogy láttam az egyetem körül fekvő tangazdaságokat nem hiszem, hogy bármi gyakorlati akadálya lenne akármilyen gazdasági állat élő bemutatása, de ez majd később biztosan kiderül.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása