A honvágy

2009.10.27. 03:05

   Sokféle módon megnyilvánulhat a honvágy és persze sok kiváltó oka lehet. Nálam szinte az összes módon megjelent már, és minden hiányzik az otthonból, amit szeretek. Gondolok itt elsősorban a családomra, barátaimra, azokra akik nagyon közel állnak hozzám. A magyar konyhára meg úgy összességében egész Magyarországra. DE...

 

   Mindezek mellett most olyan napok teltek el, egy olyan rendezvény és végül egy olyan siker, amit sajnos nem élhettem át, pedig eddig oly megszokott volt az életemben.

 

   Igen! A békéscsabai kolbászfesztivál..., amiről normál esetben nem hiszem, hogy írtam volna, de most a csapat, amivel már háromszor a nyers húshoz álltam, amiben testvéremmel és nagyon jó barátaimmal szinte eggyé váltam a fesztivál alatt végre elnyerte nem teljesen méltó, de mindenképp elismerő jutalmát. Ugyanis különdíjasok lettek!

   Remélem ez nem azért történt, mert én nem voltam ott és ezért jobb lett a kolbász, de mindenképp rideg késként hatolt a szívembe az érzés, hogy ezt a felemelő pillanatot nem élhettem át. Ezért is írom le ide ezt a postot, hogy egy icipici részletét valahogyan magaménak érezhessem.

 

   

   Nem tudom, hogy olvassák-e ezt a blogot a srácok, de ha igen, akkor ezen keresztül is gratulálok nekik és üzenem, hogy jövőre várhatóan nem ússzák meg nélkülem!

   A csapat tagjai: Prekop Győző (nyugalmazott párbajtőröző, a fütty és szeletelés nagymestere) Sztankó Bálint (nyugalmazott párbajtőröző) Földi Bálint (nyugalmazott párbajtőröző, a borok és a teleport nagymestere) Rédli András (európa és unversiade bajnok párbajtőröző, a legnagyobb fradista) és végül, de nem utolsó sorban Baji Bence (az édestestvérem, a nagy koordinátor és a rövid rigmusok nagymestere)

   A mestereinket is be kell, hogy mutassam, akik megtanították ennek a mesterségnek az apró fogásait és titkait. Sajnos ők most nem nyertek semmit, ellentétben a fiatalokkal, de a tisztelet ki jár nekik. 

Varga Tibor (a mérnöki preciztás) Prekop János (egy kerámikus művészi kreativitása) és Baji Lajos (édesapám, aki a tanári bölcsesség)

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása