Először is a kint létem végére már borzalmas honvágyam lett, szóval szerintem nem mondok meglepőt azzal, hogy nagyon jó volt hazajönni. Kicsit megkeserítette ugyan a hosszúra sikeredett út és a csomagok elkeveredése a hőn áhított megérkezést, de ettől függetlenül boldog voltam. Nagyon jó érzés volt több, mint 4 hónap után újra látni a családomat és barátaimat, akik levelükben folyton mondogatták mennyire várnak már engem.

Az otthonlét élménye, a család közelsége és persze a hazai koszt hihetetlenül feldobott és nagyon sok erőt adott. Az edzéseken egyszerűen nem tudtam elfáradni, jó ez most egy barokkos túlzás volt, de azt nyugodtan állíthatom, hogy nagyon jól esett újra ott edzeni, ahonnan végül is indultam. A régi ismerős arcokkal, a futófolyosónak is kitűnően szolgáló régi tsz istállóban minden edzés egy élmény volt. Ez most biztos fellengzősnek hangzik, de tényleg így éreztem. Jani bácsi a régi odaadással kijött minden edzésre, nem számított, hogy mikor legyen az. Töretlen kíváncsisággal figyelte és jegyzetelgette a tengerentúlról hozott újdonságokat. Ilyenkor szoktam érezni, hogy akárhova is fúj a szél és akárkivel érek el új sikereket az igazi edzőm nekem mindig Jani bácsi lesz!

Jani bácsi mellett viszont meg kell, hogy említsem Tomhauser Pistit is, aki pesti tanulmányaim elkezdése óta edzőm és úgy érzem nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk az alatt az egy év alatt, ami azóta is töretlen. Ugyan olyan figyelemmel és odaadással foglalkozik velem, ahogy azt Jani bácsitól megszoktam és semmi se fontosabb neki tanítványai fejlődésénél. Na szóval kettőjük véleménye egy kicsit eltér az amerikai edzés szisztémával és módszerekkel kapcsolatban. Jani bácsi nagyon jól kidolgozott és felépített rendszert lát benne, amit nagyon sokrétűnek és emellett céltudatosnak hisz. Ő úgy gondolja, hogy bátran követni kell ezt és végig kell csinálni, mert rossz ebből nem sülhet ki. Pisti rettentő sokat töpreng minden egyes feladatsor értelmén, hogy vajon mire jó, miért jó vagy miért nem. Nem igazán ért egyet a sok futómunkával, és a végtelen robot munkával, amit itt végeztetnek velünk és hiányolja a gyorsasági munkát meg a speciális technikai munkát, ami hozzá teszem teljesen jogos is. Na most itt van két vélemény, ami külön-külön igaz is és én mindkettejüknek igazat is adok. Szóval elhatároztam, hogy az arany középutat fogom választani, meg is csinálom a munkát, de nem is és majd meglátjuk mi sül ki belőle. Hogy ezt pontosan hogyan értem azt még nekem is ki kell találni, úgyhogy ne kérdezzétek!

És hogy miért gondolom így? Erre választ a január 9-én zajlott felmérés ad választ. Konkrét eredményeket lehet összevetni, ugyan is tavaly ugyanezen a felmérésen, ugyanazokat a dolgokat mértük fel és az eredmény azt mutatja, hogy a pillanatnyi formám gyengébb, mint tavaly volt. A repülő 20 méteren egy éve 1,94 lett az időm. Idén viszont csak 1,99, ami 20 méteren elég jelentős különbség. 60 m gáton tavaly 8,08-at futottam, idén 8,15-öt, ami ugyancsak gyengébb. Na most ez még nem jelent semmit az egész szezonra nézve, mert egész más a felállás. Tavaly volt összesen kb 5 versenyem, idén 8lesz. Január elejétől március közepéig majdnem, hogy megállás nélkül lesz versenyzés.

Így hát a formát későbbre kell igazítani, és az állóképességet pedig fokozatosabban kell építeni, ezért is gondoltam, hogy mindkettőjük véleményét figyelembe veszem. Állóképesség kell, de sebesség nélkül mit érek vele? Marad az arany középút és majd meglátjuk mi lesz belőle.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.