Helsinki-2012-European-Athletics-Championships-logo.jpg

  Noha az Olimpiáról beszéltem arra még várni kell, mert most az Európa Bajnokság van célkeresztben. Olyannyira, hogy ma, azaz hétfőn már ki is utaztam a magyar csapattal Helsinkibe, Finnországba, ahol megrendezésre kerül ez a rendhagyó kontinensviadal. Rendhagyó, mert eddig EB csak négyévente került megrendezésre, mivel az Olimpia minden másodikat kiütötte. Ezt az idei évtől megváltoztatták, így ugyan azon évben lesz mind a két nagy verseny. Emiatt is nagyon érdekes ez az év nekünk, atlétáknak.

 

   Az út jól telt. Szerencsére nem kellett túl korán kelni és nem is tartott sokáig a repülőút. Sajnos az időjárás nem fogadott minket szépen, mert igen felhős, esős és hideg volt. A hírek szerint ez a hét végéig javulni fog és talán leszünk olyan szerencsések, hogy napsütésben és jó körülmények között versenyezhetünk.

 

   A szállást kis várakozás után egyből el is foglalhattuk, amivel nagyon meg is vagyunk elégedve. Szép, kényelmes és a pályához is relatíve közel van. Eddig Helsinkiből többet még nem derítettünk föl, mivel a napot leginkább az utazás kipihenésével töltöttük. A pályára majd holnap délelőtt fogunk kimenni egy kis átmozgatásra.

 

   Magáról a versenyről még annyit lehet tudni, hogy 1952-es Olimpia stadionjában lesz megrendezve, ahol 2005-ben Atlétikai Világbajnokság is volt, úgyhogy minden bizonnyal szép és újszerű a pálya. Szerdán kezdődik és egészen vasárnapig tart (a 110 gát szombaton kezdődik a selejtezőkkel és vasárnap folytatódik a középdöntőkkel és a döntővel).  

Szerző: Badzsi

Szólj hozzá!

Címkék: sport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.