A következő verseny szombaton lesz Nebraska állam Lincoln városában. A verseny neve Adidas Classic lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, mert ugye ez az első versenyünk, ami nem itthon van. Izgalommal várom, hogy hogyan fog telni az egész utazás meg versenyszervezés.

 

Péntek délután indulunk egy kis átmozgatás után. A vacsoráról mindenkinek magának kell gondoskodnia, de a menzán akkor már felvehetjük a vacsorát, úgyhogy ezzel nem lesz probléma. Körülbelül 160 mérföldre van Manhattantől Lincoln, ami közel három és félórás buszozásnak felel meg. Az estét ott fogjuk tölteni valami hotelben. Szombaton napközben lesz a verseny, kora délutáni kezdéssel és utána egyből jövünk is haza.

 

 

 60 gáton és 200 méteren állok rajthoz. A pálya nagyon jó, mondo a felülete, ami sokkal gyorsabb, mint a rekordtán. Selejtező és döntő is lesz, amiben nagyon bízok, hogy sikerülni fog, mert nekem mindig jobban szokott menni a lábam a második alkalommal és a körülmények is jók lesznek, ráadásul az ellenfelek is. Több egyetem részt fog venni ezen a versenyen, de a házigazdának, a Nebraska Huskers-nek mindig is nagyon jó gátasai voltak és ez most sincs másképp. Úgyhogy egy jó futással akár egy jó eredmény is kijöhet végre.

 

Szerző: Badzsi

Szólj hozzá!

Címkék: sport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.