Ames, Iowa State

2010.01.30. 06:32

A következő állomás Iowa State, Ames. Szombaton, otthoni idő szerint 19:00 órakor rajtol a 60 gát az előfutamokkal. Sajnos nem tudom még a futambeosztást, de nem is nagyon számít. A lényeg, hogy hozzam azt, ami bennem van és akkor nem lesz gond. A versenyen egyébként 5 egyetem sportolói vesznek részt rajtunk kívül. Ezek az egyetemek mégpedig a házi gazda Iowa State, Missouri, North Dakota, North Dakota State és South Dakota. A döntő 1 óra 25 perccel később indul, vagyis otthoni idő szerint, 20:25 kor.

Ha minden igaz ezen a linken meg lehet nézni az eredményeket:

http://www.cyclones.com/SportSelect.dbml?spid=11526&spsid=94169&db_oem_id=10700

 

Egyébként már itt vagyunk a helyszínen. Kora délután indultunk Manhattanből. Elég szoros volt, mert az indulás 10 perccel az utolsó órám vége után volt és ráadásul Pszichológia előadásom volt, ahol idióta kérdőívet kellett kitölteni és az sokáig tartott. Na de fel voltam én rendesen készülve és már útra készen indultam el az órára, szóval időben oda értem. Az út közel 6 órás volt, most csak egy busz állt a csapat rendelkezésére, mert a több próbázók már szerdán elvitték a másik buszt, szóval most nem volt fetrengés.

 

Miután megérkeztünk egyből elfoglaltuk a szállást és én az utazás fáradalmait egy gyors kis átmozgatással kezeltem, már csak azért is, mert napközben nem volt alkalmam a verseny előtti edzést megcsinálni a korai indulás miatt. Erre a célra egy remek kis konditerem állt a rendelkezésemre, ahol pompásan meg tudtam csinálni a kis munkámat. Úgyhogy most már nincs is más dolgom, mint bebújni az ágyamba (amit egyébként már meg is tettem) és egy jó nagyot aludni a holnapi verseny előtt.

 

Mielőtt még ezt megtenném írok egy kicsit az eltelt hétről és a fizikai állapotomról. Most volt a legnagyobb megterhelés a végső legnagyobb versenyekig, ami holnaptól még 4 hét. Hétfőn volt egy gátas edzésünk, de a múlt-hétvégi verseny után ez közvetlenül még nem nagyon volt virgonc. Kedden egy combos résztávos edzésünk volt (250-200-150/200-150) ezután szerdán pedig 2x4x60 méter volt 90+%-ra, tehát gyakorlatilag max sebességgel. Ez az edzés mondjuk hozott meglepetést számomra, mert igaz, hogy kézi időméréssel, de az 5. futásra 6,50-et futottam, ami egy ilyen melóból elég jó. Ezután a három nap után nem edzettem többet. Szóval most igen csak megszaladt az edzésmunka, úgyhogy külön kíváncsi vagyok a holnapi teljesítményemre, mert ha így is sikerül tartani a fejlődő tendenciát, akkor az a végére sokkal jobb lehet.

 

Szerző: Badzsi

1 komment

Címkék: sport

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medovarszki János 2010.01.31. 07:50:05

Kedves Balázs! Még nem ismerem a körülményeket, de azt látom, hogy Iowában a tendencia szépen folytatódott. Nagyon tetszik, az az óriási tülekedés, ami MÖGÖTTED volt. Gratulálok, türelmesen folytasd tovább! Üdvözlettel: Janis bátyád.
süti beállítások módosítása