Első nap Londonban

2012.08.02. 17:24

   Az első napunk az Olimpián elég zsúfoltan telt. Délelőtt megcsináltuk az utolsó aránylag nagyobb mennyiségű technikai edzésünket, majd megnéztük a stadiont belülről és délután ellátogattunk a Nike központba. Az este pedig a regenerációé volt.

   Az atléták versenyhelyszíne, a bemelegítő pálya és a stadion az olimpiai falun belül van. Közelinek tűnik ugyan, de még sincs. Sétatávolságra körülbelül 10 percnyire lehet, de a folyamatos faluhatáron történő ki-és belépés miatti biztonsági ellenőrzések miatt valószínűleg sokkal tovább tartana. Séta helyett busz szállítja a versenyzőket, ami ugyancsak 10 percnyi kacskaringózással éri el a pályákat.

oly.jpg

   A bemelegítő pálya nagyszerű. Jól felszerelt, tágas és minden igényt kielégít. Egyedül a fedett létesítményekből van kevés, így eső elől nincs sok hely elbújni, amire elég nagy esély van.

   Az edzés jól ment. Ilyenkor már nagy csodát nem lehet tenni, egyedül a szinten tartásról van szó, ezért nem is nagyon mentünk bele a munkába. Szépen lazán a mozgásra figyelve csináltunk végig az edzést, de ezzel együtt is jól sikerült. Az angol időjárás nem hazudtolta meg önmagát. Szelesen és kissé felhősen indult, amiből természetesen kis eső lett, de nem olyan nagy, hogy probléma legyen. Amúgy nagy szükség van a több garnitúra melegítőre, mert réteges öltözködés nélkül nem kellemes a kint lét.

   Edzés után bementünk körbenézni a stadionba és meglátogattuk az olimpiai lángot is. A bemelegítő pályán lévő Call Room 1-ből egy elég hosszú, közel 5-10 perces séta után lehet bejutni a belső, Call Room 2-be, ahol egy közel 80 méteres futófolyosón lehet folytatni a hangolósást. A stadionba belépve lélegzetelállító látvány fogad. Hatalmas méretek, rengeteg szín és még üresen is hátborzongató hangulat. Már alig várom, hogy úgy léphessek be versenyezni, hogy teli legyenek a lelátók és zúduljon a hangzavar.

oly2.jpg

   Egyelőre csak a készülődéoly3.jpgs fázisában tart a stadion. Most állítgatják be a kamerákat, teszik fel az utolsó plakátokat és tisztítják, szépítik a küllemét. Félelmetes mennyiségű kamera fogja közvetíteni a játékokat. Lépten-nyomon objektívekbe botlik az ember, úgyhogy az biztos, hogy nem lesz olyan mozzanata a versenynek, amit ne rögzítenének az utókornak. A láng viszont kitartóan lobog és hirdeti az Olimpiát. A megnyitón már szereplő sok kis fáklyából összeálló fáklyát felhelyezték az első kanyar közepe tájára, ahol elfoglalta végső helyét. Sajnos kívülről nem látható, így csak az láthatja személyesen, aki bemegy a stadionba.

   A számunkra legfontosabb helyszín körbejárása után bementünk London belvárosába a Nike ideiglenes központjába. Nagyobb világversenyeken szokás, hogy a nagy világmárkák képviseltetik magukat az adott városban és amellett, hogy reklámozzák magukat, vendégül látják az általuk szponzorált sportolókat. Legutóbb Degu-ban voltam ilyen helyen, de itt az olimpiának köszönhetően igencsak kitettek magukért. A városközpontban kibérelték az angol egészségügyi hivatal épületének a felét, ahol nemcsak kikapcsolódási lehetőséget, de egészségügyi segítséget is tudnak nyújtani. Szerencsére nekünk nem volt szükségünk gyógyulásra, de így se jöttünk haza üres kézzel. A Nike meglepett minket egy nagy táskányi sportruházattal és amiért elsősorban mentünk Danival: a Nike olimpiai szögeséért, amiben a szponzorált atléták fognak versenyezni. Szerintem az egyik legszebb szögese a Nike-nak és talán a legjobb is. Sajnos még nem volt alkalmam kipróbálni, de hamarosan arra is sor kerül.

oly4.jpg

   Az este már a pihenésé volt. Igaz Bálint gyúró megmasszírozott, hogy ne maradjon semmi fáradtság a mai napból és egy jó kiadós vacsorával zártuk a napot. A következő napok már tényleg csak a pihenésről fognak szólni pár laza kis edzéssel. Konkrét programunk nincsen, de ha lesz valami említésre méltó természetesen beszámolok róla és folytatom a helyszínek részletes bemutatását.  

   Szerencsésen és aránylag zökkenőmentesen megérkeztünk Londonba. Az utunk a Syma csarnok mellől indult, ahonnan a MOB által szervezett busz vitt ki minket, atlétákat a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahol később a Judo válogatott utolsó küldöttsége csatlakozott hozzánk. 

   A repülőút kisebb rázkódásokkal de gyorsan eltelt. Én egy nagyon kedves amerikai házaspár mellé kaptam helyet, akikkel nagyon kellemesen elbeszélgettem az időt, úgyhogy már a repülőn fel tudtam eleveníteni az angoltudásomat. A reptérről már nagyon kedves önkéntesek irányítottak minket a buszokig, akik között akadtak magyar anyanyelvűek is, ami nagyon kellemes meglepetés volt. Időközben véglegesen is megkaptuk a létfontosságú akkreditációs kártyánkat, ami az olimpia teljes időszakában a legfontosabb személyazonosságot igazoló dokumentumunk. 

   A busz közel másfél órás kacskaringózással hozott be minket a faluba. Érdekes volt, hogy a legtöbb nevezetes látványosságot érintettük és a belvároson át vezetett az utunk, így lehetőségünk volt megtekinteni a Buckingham palace-tól kezdve, a Big Ben-t, London Eye-t, a Tower Bridge-et és még sok minden mást. Nem tudom, hogy ez volt-e a legrövidebb út vagy direkt így vittek bennünket, hogy láthassuk ezeket a gyönyörű épületeket, de mindenesetre örültem, hogy így volt. 

   Végül megérkeztünk a faluba, ahol a busz tüzetes katonai átvilágítása után mi is átmentünk egy átvilágításon és már bent is voltunk a sportolók között. Szerencsére nem kellett várni senkire, így aránylag gyorsan átjutottunk a kapukon. Biztos, hogy nem lesz ez mindig így, de mindenki biztonsága érdekében ezeket a procedúrákat nyugodtan és készségesen el kell tűrni és hagyni az illetékeseket, hogy végezhessék a dolgukat. 

   A falu első pillantásra nagyon szép és izgalmas. Eddig csak a magyarok lakta épülettömböt láttam, ami kisebb kényelmetlenségektől leszámítva jó, illetve az óriási étkezőhelységet, amihez többórányi barangolás sem lenne elegendő, hogy minden féle-fajta ételt kiválogathassa az ember. 

   Összességében nagyon jó és izgalmas ez a hely. Az egész zsong a sportolóktól. Képekkel tarkított részletes beszámolókat majd később fogok írni. Ha lesz elegendő tapasztalatom és képem.

Szerző: Badzsi

2 komment

Címkék: Olimpia

Csabai Mérleg

2012.07.26. 10:28

Egy következő interjú az Olimpia előtt, ezúttal a Csabai Mérleg soraiban: 

http://www.csabaimerleg.hu/index.php?page=hir&hir_id=1991

Szerző: Badzsi

Szólj hozzá!

Címkék: média

süti beállítások módosítása